A mai napom remek táptalajt nyújtott ahhoz, hogy elmélkedjek kicsit. Milyenek vagyunk, mi Emberek? Kiindulhatnék az elfogadásból, hogy ilyenek vagyunk, és kész, de nem megy még az elfogadás, ezen a téren nagyon nem megy, ezért marad az elmélkedés...

Nap mint nap szembesülök a bosszankodással - gyakorlom, hogy minél kisebb ideig hasson rám egy-egy dolog, hogy meglássak/meghalljak valamit és el tudjam könyvelni vélemény nélkül, de hol marad egy ilyen folyamatban maga az Ember? Lehet úgy élni, hogy bármi történik, konstatáljuk és lépünk tovább az aktuális jelenbe minden érzelmi megnyilvánulás nélkül, (később ide visszahúzó) emlékekre okot adó gondolat nélkül????

Úgy érzem az emberi kapcsolatok (a társadalom, csoportosulások, munkaviszonyok stb.) alapvető "tanítása" az egyensúlyból való kibillentés. Istenem, milyen jól csináljuk!!! Nem telik el nap, hogy  ne érne olyan dolog, ami mellett meg ne kellene állnom (mert kivált belőlem valami érzelmet). A "kell" szó természetesen nem külső kényszer, mindössze az elfogadásra való képesség függvénye.  "Mindössze"!!!

Nem egyszerű feladat Emberinek maradni és arra törekedni, hogy mielőbb kitörjünk a reinkarnációs körforgásból - hiszen Emberinek lenni egyenlősíthető az érzelmekkel, a spirituális fejlődés pedig az érzelmek leépítéséről szól. Nehéz Emberi érzelmekkel övezett gondolkodással megérteni mit fed az egyetemes szeretet, A CÉL - ahol MINDEN megértésre, elfogadásra lel - mi pedig még a napi bosszúságokat sem tudjuk kiiktatni az életünkből.

Miközben írok, mesél mellettem a festő: Erdélyben sorra találnak holtesteket - rajtuk felirattal "temessétek el!". A belső szerveiket kivették, helyükre bevarrtak 1000 Eurót a temetés költségeire ... gyerekeket, felnöttek rabolnak el szervkereskedelemhez... és ez csak egy pillanat ahhoz képest, ami nap, mint nap végbemegy a világban ... hová fajul az emberiség?? Hogyan lehet mindezt mindennemű érzelem, gondolat nélkül tolerálni?

Hogyan lehet pl. egy anya szerető aggódásán felülkerekedni, az éhezést, fájdalmat és szenvedést belső mosollyal végignézni stb. - pusztán mert TUDJUK, hogy a szenvedés nem más, mint saját akaratunk kudarca, vagy annyi, hogy nem ismerünk minden okot, miértet - TUDJUK (= elménkkel felfogtuk), de a végső elfogadáshoz nem elég a lexikális tudás, az ismeretanyag, annál többre van szükség. De mire? Magára az egyetemes szeretetnek a rezgésére.

A szeretet, a megértés, a megbocsátás stb. nem pusztán szavak. Ezek nagyon magas rezgéstartományok, amiket valahogy megpróbálunk szavakkal felcimkézni. Nem várhatjuk el egy alacsonyabb rezgésű (értem ezen nem két ember függvényét, hanem egyetlen embernek a rezgéstartományhoz való függvényét) embertől, hogy tudja mi az együttérzés, a megbocsátás, az elfogadás - beszéhetünk neki róla, nem fogja érteni. A spirituális tudást nem lehet lexikai tudás útján elsajáítatni, nem lehet tanfolyaokon megtanulni - lehet róla hallani, olvasni, lehet másoktól idézni - de a spirituális tudás tanítói és vizsgáztatói nem mi Emberek vagyunk, hanem az élethelyzeteink. Mi, Emberek nem tudhatjuk egymásról, legfőképpen önmagunkról felmérni milyen spirituális szinten állunk - egyetlen kapaszkodónk ebben az, ha megfigyeljük egymást, ki, hogyan veszi az élet kanyarait, ki hogyan reagál a dolgokra: a negatívan megéltekre, a pozitívan megéltekre, a legnagyobbakra, a legkisebbekre, az őt személyesen ért dolgokra, az emberiséget, másokat ért dolgokra  stb.

 Minél magasabb szinten áll valaki spirituális fejlettségben, annál nagyobb területre képes kiterjeszteni a bölcs szeretetet, annél több emberre tud egyformán odafigyelni.... de az első lépés sohasem a közjó, a globális együttérzés stb., hanem mindig mi, magunk vagyunk! Belülről építkezzünk kifelé, ha nem akarjuk, hogy a legfontosabb pillanatban omoljon össze a felíptett vár. Vázszerkezet nélkül (= önmagunk elfogadása, önmagunk bölcs szeretete) nem sok "földrengést" fog kibírni a "templomunk".

(több helyen próbálom pontosítani a szavak értelmét a "bölcs" szóval. Ennek jelentése: képesség annak felmérésére, mi az Isteni terv; képesség az egónk, saját értékrendünk általi negatív-pozitív fogalmak kiiktatására, képesség a dolgok teljeskörű felmérésése - mind látható, mind láthatatlan síkon - a miértek, ok-okozati rendszerek átlátására való képesség)