39. bejegyzés

 A belső hang azt tanítja: láss, ne csak nézz, de olykor végtelen szomorúsággal jár látni. Életem során többször járt már át ez a szomorúság - megéltem önmagammal szemben, mikor észrevettem, hogy egyre "furcsábban" látom a világot, az embereket, önmagamat is, és megijedtem lehet-e ilyen látásmóddal egyáltalán emberként élni? Megéltem a spirálosokkal szemben, mikor észrevettem mennyire mennek valaki után és nem a belső útjukat járják,  mennyire éhezik az irányítást, ami nem más mint egyfajta személyi kultusz kialakítása (= maga a fejlődés gátja), és most megélem egy újabb embercsoporttal szemben.

Felmerül bennem a HIT eszménye, mennyire félreértelmezik az emberek! Sokan - nagyon sokan - összekeverik a belső hitet, A HITET, egy külső tényezőben - legyen az egy tanítás, egy ember stb.- való hitben, amikor elhisznek valamit, amikor működni látnak valamit - de amint az a valami eltűnik, megkérdőjeleződik, bemocskolódik stb. meginog vele együtt a hitük is, nincs már az, akinek hittek, aminek hittek - ám ez csupán egy kapaszkodó elvesztése, EZ NEM HIT!

 Meghalt egy Ember és vajon vele halt a hit is? (értem ezen a köré csoportosuló emberek esetét) Ugyanmár! Hogyan halhatna meg a hit egyetlen ember halálával??? Emberek! A HIT nem egyetlen ember... és mit mondott közvetlenül a halála előtt? : "Mindenki őrizze meg a hitét és végezze a feladatát!" Hányszor elmondta - "ne bennem higgyetek, ne nekem higgyetek!" és mit mond(hat) most a MESTER? - hiszen nem történt más, mint hogy kilépett a mi síkunkról és lehetővé teszi, hogy a HIT, a valós HIT megmutatkozzon - mi pedig sírunk ünneplés helyett?

"Mindenki őrizze meg a hitét!" - Van mit megőrizni???? Emberek, tudjátok, hogy HIT nélkül a legnehezebb élni? A hit hiánya maga a szenvedés forrása! A HIT hiánya maga a magány! Mikor e világra születünk, másunk csincs, mint hitünk - hol? mikor veszítettük el? Hol, mikor gabalyodtunk bele ilyen fokú önzésbe, amikor csak siránkozásra, panaszkodásra, csak az ÉN-re van időnk?

Miért félnek az emberek egészen önmagukba nézni? Miért félnek meglátni magukban mindazt, ami közéjük és a HIT közé áll - mindazt, amivé az idők folyamán lettek? Miért félnek az emberek szeretni, önmagukat szeretni? Hiszen ez az egyetlen oka a rengeteg szenvedésnek - nem merjük magunkat szeretni, nem merjük magunkat összekapcsolni a HITTEL, a FORRÁSSAL, a SZERETETTEL, nem merjük elhinni, hogy van, AKI minden hibánkkal, minden tévedésünkkel, minden önzésünkkel együtt is képes szeretni minket, van AKI LÁTJA kik vagyunk és miért vagyunk olyanok, amilyenek vagyunk, van, AKI minden mozzanatunkban látja a tanulási folyamatot... 

Mi kell ahhoz, hogy elérjük végre a tudatos folyamatot, amikor emberi testben is képesek leszünk átlátni az összefüggéseket? Mikor sikerül végre letenni vagy legalább enyhíteni a korlátainkat?

Meghalt egy Ember, aki sok-sok tanítványt tudhat maga mögött - a MI dolgunk nem a gyász, nem a megkérdőjelezés, hanem az, hogy testet adjunk a "hangjának" mert egyetlen test nem volt elegendő ahhoz, hogy megértsék AZT, AMIT tanított.  Emberek! Ne csak figyeljetek, lássatok és halljatok is!! Lássátok meg azt, aki HOZZÁTOK szól és nem a külső dolgaitoknak és HALLJÁTOK meg azt, aki a BELSŐTÖKNEK szól és nem a külső dolgaitoknak... legyen az Jézus, Buddha, a Mesteretek, a szomszédotok, a bolti eladó... bárki! BÁRKI lehet - az első feladat felismerni.. még mindig csak itt tartunk...