...részlet a kéziratomból...

Óegyiptom- reinkarnációs utazás

Szeran sok mindenben hasonlít Marcohoz (vagy fordítva), leszámítva a külsejüket. Ő is imádja a természetet, sokáig félt az elkötelezettségtől. Kedvenc időtöltése a búvárkodás. Tavaly ősszel Spanyolországban járt. Általában elkísérem, de az idén itthon maradtam a picivel, hisz családunk időközben három főre bővült.

Jó érzés volt hazavárni őt. Ilyenkor mindig tele van élményekkel. Ajándékot is kaptam tőle, amit a mai napig hordok, egy türkiz karkötőt. Szeretem a köveket. Általában ametiszt vagy hegyi kristály karkötő van rajtam, de a szülés után semmilyen ékszert nem hordtam sokáig, nehogy kényelmetlen legyen a kicsinek, így a kezem még érzékenyebb volt a kövek energetikájára. Örömmel tettem fel, még a mosogatáshoz sem vettem le. Épp a harmadik tányérnál jártam, amikor furcsa képsor indult be.

Egy hatalmas termet láttam. Inkább csarnok volt. Gigantikus oszlopok, monumentális szobrok… megállt a tányér a kezemben. Éreztem, hogy egy folyosón megyek. Rajtam egyszerű, hófehér ruha volt. A falakon síkban ábrázolt festményeket láttam.  Gyönyörű, élénk színekben pompáztak.

Levettem a karkötőt, és a képsor leállt. Két napig hozzá sem mertem nyúlni. Aztán újra felvettem, a képsor tovább pergett.

Egy férfit láttam, erős sminkkel az arcán, főleg a szemei voltak kihangsúlyozva fekete festékkel. Pompás fejdísz volt a fején, körülötte sürgés-forgás. Félmeztelen férfiak hatalmas pávatollszerű legyezőkkel legyezték. Magasan ült, előtte lépcsők. Körben oszlopsor és folyosók. Tudtam, hogy valamelyik fáraó az.

Aznap a kezemen hagytam a karkötőt éjszakára is. Kíváncsi voltam álmodok-e valamit. De nem. Szeran viszont furcsa álomból ébredt. A következőket mesélte:

-        Képzeld! Álmomban Egyiptomban jártam. Érdekes volt. Valami tanítóféle voltam. Aztán megjelent egy nő. Nagyon tetszett nekem, és bár nem volt beavatott, én átadtam neki a tudásból. Nem lett volna szabad…

-        Ez érdekes - mondtam. És mire emlékszel még?

-        Ennyire.

-        Én is egyiptomi képeket látok már napok óta, a karkötő hatására. Szinte hallom, ahogy megszólalnak a dobok. Látom magam, de nem értem mi közöm van a fáraóhoz. Hm…  Érdekes.

Másnap megutaztattam Szerant. Nem egészen azt mondta, amit álmában látott:

Férfi vagyok. Talán sumér. Érzem, az apámhoz közel állok. Tanít engem valamire. Írni. Igen, írni tanít. Sokat foglalkozik velem. Sokszor megy el itthonról. Harcos. Nagy tiszteletnek örvend. Mikor felnövök én is vele tartok... Elkapnak minket, engem elhurcolnak. Sokan vagyunk foglyok. Egyiptomba visznek. A homokba írogatok. Az egyik őr észreveszi, hogy írástudó vagyok és jelenti.

Elhurcolnak, be egy templomszerű hatalmas épületbe. Rengeteg oszlopot és szobrot látok. A szobrok óriási nagyok, talán a talapzatukig érnek az emberek. Az egyik szobor nagyon érdekes. A feje mintha Anubis lenne, de a feje körül van egy csíkos, palást vagy gallérszerű valami körben, mint régen a fáraóknak. Egy kopasz férfi elé visznek… Nem értem mit beszélnek. A kopasz férfi fehér tógát visel. Úgy néz ki, mint a Múmia című filmben Imothep. Rám néz, egy szót sem szól, mégis értem mit mond, vagyis mit gondol. Szavak nélkül kommunikálunk. Nem is tudtam, hogy képes vagyok ilyesmire! Végtelen bölcsesség sugárzik a szemeiből. Nem egyiptomi, azt hiszem atlantiszi. Eloldozzák a kezeimet, én is hasonló tógát kapok. A tanítványai közé kerülök.

Tanulnom kell az egyiptomi írást és nyelvet. Csoportokban dolgozunk. Falrajzokat kell kifestenünk. Nekem négy tégelyem is van, mindben más-más szín van: arany, kék, fekete és sárga. Sokszor vagyunk földalatti folyosókon, ott is festünk, vagy épp köveket munkálunk meg, de bejáratosak vagyunk egy a templomnál még hatalmasabb épületbe is.

Ez egy nagy csarnok. Középen valami trónszerű, ahonnan lépcső vezet lefelé, előtte nagy szobrok, oldalt oszlopsorok folyosókat képeznek. Állandóan tanulunk és idővel mi is kapunk tanítványokat. Mind fehér tógát hordunk, és kopaszok vagyunk.

Látok egy nagy fehér piramist. Gyönyörű! Mi egy mellékbejáraton megyünk be és föld alatti folyosókon megyünk egyik teremből a másikba. Sok időt töltünk itt. Köveket munkálunk meg.

Megint a csarnokban vagyok. Látok egy lányt. Egyszerű fehér ruhája van. A nyakában egy lánc van, apró türkiz négyzetekből. Szép lány. Ő a fáraó lánya… te vagy az.

Legszívesebben felugrottam volna örömömben! Szóval a fáraó lánya voltam. Valahányszor reinkarnációs utazáson vettem részt, mindig úgy kezdtem bele, hátha királylány voltam, aztán semmi olyasmi. Most végre valami nagyon érdekes sülhet ki ebből! Meglepett a csarnok leírása, hisz hasonlónak láttam mosogatás közben. Kíváncsi voltam milyennek látja a fáraót. Nem mondtam el, hogy az én képeimben monokli szerűen feketére volt festve a szeme.

-        A fáraóhoz semmi közöm. Látom messziről, de nem érdekel. Nekem más a feladatom.

-        Meg tudod azért mondani, hogy néz ki? – kérdeztem.

-        Igen. Mint akinek behúztak egyet.

Egyre több mindent csinálhatok. Már tanítványaim is vannak. A fáraó lánya sokat sündörög körülöttem. Folyton leskelődik az oszlopok mögül, vicces. Egy nőhöz hívatnak, gyógyítanom kell. Ez a nő a fáraó szeretője – azt hiszem. Sokszor jövök hozzá, és egyre többet beszélgetünk. Egyre közelebb kerülünk egymáshoz… (itt szokásos mosolya következett, ez a mosoly mindig sejtet valamit) A szeretője leszek.

A fáraó lányát is tanítanom kell. Állandóan kérdésekkel ostromol. Kielégíthetetlen a tudásvágya. Igyekszem szépen mindenre válaszolni, amire tudok. Épp a csillagokról mesélek neki.

Fény derül a viszonyomra azzal a nővel és a fáraó irdatlan haragra gerjed. Meg akar öletni. Tanítóm védelmemre kel. Azzal próbál menteni, hogy azt mondja tudott a viszonyról, és jóváhagyta, hogy ezzel védjen téged, vagyis a fáraó lányát. Eléggé egyértelmű érdeklődésed irányomban, így viszont biztonságban voltál. A fáraó így nem végeztet ki, de el kell hagynom Egyiptomot. Nagyon szomorú vagy. Tanítóm azt mondja, bízzalak rá, ha eljön az idő, majd újra láthatlak, de most menjek.

Sok minden összevágott azzal, amiket én éreztem. Miután megtudtam, hogy a fáraó lánya voltam, teljesen belelkesedtem. Szerettem volna segítséggel belenézni ebbe az életembe.

Egyiptom! Annyi titok rejlik benne. És semmi olyan információt nem tudtam áthozni, ami bármilyen titoknak nyitja lehetne. Nem ez az első eset. Már a második világháborús életemnél is megtapasztalhattam, hogy nekem az érzelmekről szólnak ezek az utazások és nem tényekről. Amint valami olyan részhez érek, ami másokat is érdekelhetne, elsötétül a kép. Bizonyos információk le vannak védve. Sajnos képtelen voltam hieroglifákat olvasgatni vagy titkokat áthozni, pedig sokat ismertem. Azt azonban biztosan tudom, hogy az egyiptológusok azért nem találnak sok mindent, mert legtöbbjüket nem a megfelelő szándék vezeti. Az egóról szólnak a kutatások. Egyiptom pedig olyan erőket rejt, amik nem kerülhetnek avatatlan kezekbe.

Az utazásomat Szeran is végighallgatta.

… Kislány vagyok. Azzal szórakozok, hogy mindenkit kihallgatok. Elbújok az oszlopok mögé és hallgatózok. Ügyet sem vetnek rám, hisz gyerek vagyok. Elküldeni nem mernek az apám miatt. A fáraó lánya vagyok.

Nem jó a lányának lenni! Olyan egyedül érzem magam. Apám ügyet sem vet rám. Bármit kérek, teljesíti, csak ne kelljen velem lennie. Fiút akart. Viszont vannak előnyei is a pozíciómnak, mindenkinek meg kell tűrnie. Külön tanítóm van. Állandóan kérdésekkel ostromlom. Az agyára mehetek. Azt hittem jobb lesz a fáraó lányának lenni.

Nem látok évszámot és fogalmam nincs melyik fáraó az apám. Már nagyobb vagyok. Egyszerű fehér ruhám van. Végtelenül egyszerűen öltözködöm. Ez meglep. Fekete hajam van, időnként vékony arany homlokpántot viselek. Szinte minden ékszeremet türkiz díszíti. Továbbra is folyton hallgatózok. Nagyon kíváncsi vagyok. A szobám egy kertre nyílik. Pálmafákat látok és egy kis tavat. Érdekes, nekem Egyiptomról mindig a sivatag jut eszembe. Itt semmi ilyet nem látok. Látok viszont távolabb egy piramist. Egy nagy fehér piramist.

Apám felismerem, kissé bizonytalan vagyok, de azt hiszem felismerem. Ma sincs jobb viszonyunk, ha egyáltalán van bármilyen viszony köztünk. Jelen életemben nepáli rinpoche, buddhista tanítóként bukkant fel Magyarországon. Tolmácsoltam neki, így sok időt tölthettem el a köreiben. Furcsa lelkesedés fogott el, mikor megismertem. Egyik percről a másikra azon vettem észre magam, hogy szerettem volna megfelelni az elvárásainak és cserébe nekem is elvárásaim lettek vele szemben. Képzeletemben van egy kép, milyen legyen egy tanító. Elvártam tőle, hogy ő is olyan legyen. Aztán úgy viselkedett, ami ebbe a képbe nem illett bele. Olyan érzéseim voltak, hogy különbnek érzi magát, mint mi vagyunk. Szerénységet és alázatot vártam (nem irányomban), ehelyett mást láttam. Felerősített bennem olyan negatív érzelmeket, mint a bíráskodás, kritizálás én pedig nem akartam az örvényben elveszni, így csendben odébbálltam. Nem számított, hogy más lépett a helyembe, vagy hogy más közelebb kerülhetett hozzá. Jó érzéssel töltött el, hogy túl tudtam lépni azon, hogy ragaszkodjak a szeretetéhez, hogy elvárjam, hogy megkülönböztetett figyelemben részesítsen, csak mert úgy éreztem az „jár” nekem. Mások ma is áhítattal isszák minden szavát. Nekem talán ennyiről szóltak a tanításai.

Ott, Egyiptomban viszont a vére voltam, és nagyon bántott, hogy folyton mellőz. Mindenféle jelentéktelen dolgot találtam ki, hogy magamra vonjam a figyelmét, de legtöbbször tovább küldött a megfelelő emberhez. Ez szinte mindig ugyanaz volt. Egy tanító, aki tényleg úgy nézett ki, mint a Múmiában Imothep. Nem ismertem fel jelen életemben, de mivel sokat lesz róla szó, valahogy el kell nevezzem. Legyem Theposz. Szinte mindenhez értett: asztrológiához, építészethez, matematikához, jósláshoz és még sorolhatnám a valós és vélt tudományágakat. Legfőbb erénye, hogy emellett is emberséges és szerény maradt. Theposz hamar felfigyelt kíváncsiságomra és valamiért fél szemét mindig rajtam tartotta.

Megint a csarnokban vagyok. Tudom, mikor érkeznek Theposz tanítványai. Siettem, hogy kihallgathassam, miről beszélgetnek. Egy új tanítvány is van köztük. Te vagy az, Szeran. Milyen helyes voltál! Igyekszem minél közelebb kerülni hozzád. Háttal állsz nekem. Szorgosan jegyzetelsz, aztán hirtelen megfordulsz és a szemembe nézel. Jézusom de kínos, te mindvégig tudtad, hogy ott vagyok! És az a mosoly! Ma is van egy ilyen titokzatos mosolyod, ki is hozol vele mindig a sodromból. Az az „én tudtam” mosoly.

Rám nézel, de meg sem szólalsz, mégis értem, hogy azt gondolod „vedd már észre magad, mindenki tudja, hogy ott bujkálsz.” Elfordítom a fejem. Theposzhoz megyek és kérdezősködöm, ki az új tanítványa. Nem valami közlékeny. Próbálok élni pozícióm adta lehetőségeimmel és berontok apámhoz. Új tanítót akarok.

Addig ügyeskedem, hogy megkapom Szerant tanítómnak. Imádom, ahogy magyaráz, annyira lelkes. Az órái előtt felkeresem Theposzt és igyekszem egy-két dolgot kiszedni belőle, így könnyebb kérdéseket feltenni. Nagyon szeretnék imponálni Szerannak, de csakis tanítványként tekint rám minden erőfeszítésem ellenére.

Valami baj van. Nem tudom mi, de Theposz behívat magához. Szeranról beszél. El kell mennie. Nagyon szomorú vagyok. Teljesen magamba fordulok. Apámat persze hidegen hagyja én mit érzek és hogy már megint mennyire megbántott. Sokat ücsörgök a szobámban és sokat gondolkodok.

Elegem van mindenből. Elmegyek Theposzhoz. Azt mondja, már várt rám. Eljött az idő. A tanítványává fogad. Mindenhová magával visz. Csakis azért születtem a fáraó lányának, hogy tanulhassak, nem azért hogy hatalmat és pozíciót kapjak. Az én életem nem a fáraók csillogásáról szól. Theposz mindig is tudta, hogy egyszer a tanítványa leszek. Atlantiszi lelkek reinkarnációt gyűjti maga köré. 

Theposszal vagyok, papírokat mutogat nekem és magyaráz. Tudom, hogy a nagy piramisról beszél, de semmilyen információt nem tudok áthozni. Minél jobban szeretném, annál homályosabb a kép. Azt viszont úgy érzem tudom, hogy a piramist atlantisziak építették. Energetikai építmény. Két részből áll. A piramist szabad szemmel nem látható energetikai burok veszi körül: két négyoldalú háromszögekből álló forma, melyek talppal egymásra vannak borítva. A föld feletti rész alá épült maga a szemmel látható piramis, a föld alatti energetikai burokban pedig folyosók vannak. A piramis nem temetkezési hely, avatásokra használják.

A földalatti folyosókon vagyunk. Itt vannak a tanítványai. Követnem kell. A folyosó véget ér. Vagyis csak olyan mintha véget érne. Theposz a falra illeszti a tenyerét és nem hiszek a szememnek, megnyílik a fal. Tisztán hallom valami fémszerkezet csikorgását. Lehetséges ez? Egy üres helyiségben vagyunk. Felfelé csúcsosodó kamra. Azt hiszem a teteje a piramis csúcsa alá illik. További furcsa dolgokat látok. Theposz ezt a kis kamrát teleportálásra használja. Bármit képes a semmiből előteremteni. De ez még nem minden. Képes változtatni a tárgyak nagyságát! Kicsit sok ez nekem!

A szobámban vagyok. Nem tudom kiverni a fejemből mindazt, amit láttam. Be akarok menni a kamrába. Már a földalatti folyosókon kanyargok. Odaérek a folyosó végére, a falra illesztem a tenyerem, úgy ahogy Theposztól láttam, de semmi sem történik. Ahogy szomorúan megfordulnék, Theposz ott áll mögöttem, szinte a semmiből. Nagyon szégyellem magam, de ő nem szid le, csak mosolyog.

Mint mondtam, a piramist tanításra, avatásokra használják. Már én is ott lehetek. Mindenki fehér ruhában van. Körben ülünk, lehajtott fejjel, középen Theposz áll. Néma csend van. Elég érdekes módja a tanulásnak. Telepatikus úton kapjuk a tanításokat. Semmit sem tudok áthozni belőle. Egy-két embert felismerek a tanítványok közül, de itt minden az egyénről szól és nem egymásról. Nem foglalkozunk egymással. Erős fény van. A tanítások nem mindenkinek az akkori életére szólnak, azok inkarnálódni fognak velünk.

Megint rövid életem lesz. Amint megkapom a beavatásokat, el kell hagynom ezt az életet. Egyszer találkozok még Szerannal. Messze áll tőlem, de tisztán érthetően találkoznak a gondolataink. Megdicsér mennyit fejlődtem, és azt mondja ne legyek szomorú. Neki mennie kell, saját népét fogja tanítani. Talán sikerül viszont látnia az édesapját. Megígéri, hogy fogunk még találkozni.

Megbetegszem. Eljött az idő, hogy én is elinduljak, de az én utam, egy másik életben fog folytatódni. A szobámban fekszem, nagyon gyenge a testem. Érzem, ahogy elhagyom és végigsuhanok a folyosókon. Azon a folyosón vagyok. Odahelyezem a tenyerem a falhoz és most nekem is megnyílik, de nem maga a fal. Egy energetikai, fizikai szemmel láthatatlan ajtó tárul ki előttem. Ez csodálatos érzés.

Meglepő lehet, amiket leírtam, bevallom én magam is hitetlenkedve állok előtte. Nem igazán bújtam korábban az Egyiptomról szóló könyveket, és elég sokáig, ha ilyen témájú film ment a tévében, rendszeresen elaludtam rajta. Mostanában szerencsére már nem. Mióta Szerannal vagyok, szinte észrevétlenül, de egyre több Egyiptomos könyv került a könyvespolcra. A kedvencem a Halottaskönyv. Sok életemről nem tudok még, de érzem, hogy valamit ezután nagyon elrontottam. Tudom, hogy volt még életem Egyiptomban, ami a fekete mágiáról szólt. Úgy érzem visszaéltem az avatásaimmal.

Ugyanezt gondolja a már említett karma-asztrológus is. A horoszkóp ábrám alapján több életemben is közöm volt a fekete mágiához, többek közt Egyiptomban. Kapcsolódok valahogy a halotti szertartásokhoz. Ilyen fokú érzékenységgel pedig jobb, ha jelen életemben be sem teszem oda a lábam, mert olyan energetikák indulhatnak be bennem, amik nagyon megviselhetnek. És milyen érdekes, nem is sikerül eljutnom oda, pedig nagyon szeretnék! Először Khermit akart elvinni. Ő már járt ott. Mikor velem szeretett volna odamenni valahogy nem jött össze. Alighogy eltűntem az életéből, már kinn is volt. Ezután Szeran szeretett volna meglepni egy úttal, még ingyen repülőjegyünk is volt, aztán közbe jött valami. Azért nem adom fel.

A mindennapokat nem úgy élem meg, hogy folyton előző életeimről beszélnék, vagy hogy számon tartanám őket, így még mindig érnek meglepetések, ha valakiről kiderül, hogy hasonló beállítottságú. Szeran egy éve főiskolára jár. A minap feldobva érkezett haza és érdekes történetet mesélt el.

Mikor belépett a terembe, még csak egy lány volt benn. Leült a közelébe és kinyitotta a laptopját. Szabadidejében sokat nézeget horoszkópábrákat. Ha két ember néma csendben üldögél egy nagy teremben az nagyon kínos tud lenni, valahogy ők is beszélgetni kezdtek, ki mivel foglalkozik. Kiderült a lányról, hogy „véletlenül” ő is annak az energetikai ágnak a tagja, mint mi és hozzám hasonlóan ő is lát képeket előző életeiből. Sőt, ahogy Szeranra nézett, máris látta, hogy már találkoztak, méghozzá Óegyiptomban. Szeran elmosolyodott, hiszen már tudta, hogy valamikor élt ott, így gyorsan le is zárta a témát. A lány azonban erősködött, hogy érzi, hogy ott Egyiptomban közeli kapcsolatban álltak és ő segített Szerannak valamiben.

-        Miből gondolod, hogy segíttettél nekem? – kérdezte Szeran.

-          Érzem.

folyt...