Az ember szeme jojo-zik, ha követni próbálja mit akar a sors...

Az iskolánkban az a mondás járja: "számíts a kiszámíthatatlanra!" És akkor az ember próbál felkészülni valami új fordulatra, amire álmában sem gondolna. De a kiszámíthatatlant nem lehet ám csak így egyszerűen kiszámítani, tud csavarni a dolgokon  így nálam most épp valami régit csavart vissza - na erre tényleg nem számítottam! 1:0 a sors javára!

Veletek nem fordul elő, hogy minden erőtökkel azon vagytok, hogy elengedjetek valakit, vagy valamit, mert látjátok, hogy ez így nem mehet tovább, és dolgoztok rajta minden rezdülésetekkel tudatosan, és amikor épp úgy érzitek, hogy na most sikerült, hopp! már megint ott van? Mint valami eltévedt bumeráng süvít vissza az ember életébe. Erre szoktam viccesen azt mondani: "ami nem a tiéd, hiába erőlködsz, sohasem fogod megkapni, de ami a tiéd, attól ha akarsz sem tudsz megszabadulni."

Ismert a mondás: ugyanabba a folyóba nem lehet kétszer belelépni. Hát, igen! Mennyire unalmas tud lenni, amikor valaki visszatér az életünkbe, aki már nincs ránk hatással, de ő még ugyanazt a lemezt fujja, mint amitől egykor agyon szenvedtük magunkat - csak közben más szenvednivalót találtunk magunknak. Mennyire fura megélni mások érzelmi kirohanásait, ha mi nem rohanunk velük együtt!!

Annyit, de annyit ismétlünk, pedig mennyivel jobb újabb "csatába" szállni  nem tudom más hogy van ezzel, de ami engem illet, ha már szenvedésen keresztül tanulok, valahogy jobb szeretem az új szenvedést, mint a régit húzni, nyúzni, mint egy rágógumit ... de földi síkon nem nagyon számítható ki, hogy melyik rágót meddig kell rágni, és van amelyiktől bár igyekszünk megszabadulni, nyúlik utánunk, mert még dolgunk van vele.... hiába kopott már, hiába kevésbé rugalmas már, hiába koszos már.. még mindig a mi sarunk, még mindig köt minket hozzá valami, ami RÓLUNK szól, csak nem akarjuk meglátni.