börtönöd zárjának kulcsa a megbocsátás

Nem tudsz addig kilépni börtönödből, míg Istenhez imádkozol megbocsátásért, ugyanis Isten = a szeretet, és végtelen megértés, nincs szüksége megbocsátani semmit ... NEKED, magadnak van szükséged a megbocsátásra.

Isten lát mindent, tudja mi minek a következménye, Isten maga a természet, a természetesség, melyben semmi olyan nem történik, amiért haragudni kellene - és ebben minden, de minden benne van, még te is - és minden amit teszel, gondolsz, amit mások tesznek, gondolnak...

A harag emberi fogalom, emberi érzet - akár másra, akár önmagunkra haragszunk, eképpen megbocsátani nekünk, magunknak kell. Mi húztuk a határokat, amiken belül nem tudunk valamit elfogadni, így csakis mi tudjuk azokat a határokat kitágítani is.

Maga a cselekvés önmagában nem energia. Nem pozitív, nem negatív. Az érzelem tölti fel energiával, ami motiválja, amivel reagálunk rá eképpen sokkal negatívabb energiákat nézve az, aki haragszik, mert megbántották; mint az, aki megbántotta, bármi is volt a cselekvés. Ráadásul ez a negatív energia megintcsak azt rombolja, aki a megbántott, aki haragszik és nem azt, aki miatt haragszik, így akkor teszünk magunkkal jót, ha megbocsátunk, mert így szabadulunk meg a negatív érzelmektől, melyek börtönünkké tudnak válni...

Megbocsátás és elfogadás kart karba öltve járnak. Ha el tudjuk fogadni ami történt, akkor tudunk megbocsátani. Ha nagyobb látószögből tudjuk megvizsgálni az eseményeket, akkor kerülünk közelebb a megbocsátáshoz. A kulcs tehát nem az, ami történt, hanem az, ahogyan tekintünk rá...  az pedig változhat!!!

Látószög választásnál soha ne feledjük, hogy jelen életünk csak egy állomás, amit már számtalan megelőzött ... sokszor ami történik velünk, körülöttünk, az következménye valaminek, amit korábban tettünk (akár emlékszünk rá, akár nem). Az Univerzum fair és mindig egyensúlyra törekszik természeténél fogva. ha valami igazságtalannak tűnik a világunkban ott nem történik más, mint hogy valami "régi" turpisság kerül a helyére: ezzel leszünk kvittek...