hallgató: A koncentrációról akartam kérdezni. Mi az? Hogyan használjuk?

Mooji: Kell hogy legyen valami konkrét kérdésed, nem lehet általánosan csak koncentráció...

hallgató: arra gondoltam, hogy az ÉN-hez való kötődés, az ÉN-re való koncentrálás, nem vagyok benne biztos hogy értem...

Mooji: ah, értem ... igen, igen... ez valójában nagyon egyszerű, semmiről nem tudok, ami ennél egyszerűbb lenne. Ha úgy érzed, hogy ez a rengeteg spirituális gyakorlat túl fárasztó, túl nehéz, egy csomó gyakorlást és időt igényel, és mostanság az emberek nem akarnak túl sok energiát fektetni ilyesmibe, akkor van valami nagyon egyszerű. Ez az érzet, hogy "én vagyok", az ott van benned, senki nem tette oda, még a szüleid sem plántálták beléd ezt az érzetet, hogy "létezek", "vagyok". Ez egy egyszerű érzet, hogy egyszerűen csak tudod, hogy vagy.

Amikor azt mondod "én", az én azt jelenti, "én vagyok". És a "vagyok" igazi értelmezése a tudatosság. Az Isteni alapelv mindenkiben ott van, az mondja, hogy "én vagyok". De az "én vagyok" érzet amint testben nyilvánul meg.. hm?.. szüksége van a testre, mert a 'vagyok" a testben tud tapasztalásokat szerezni, de valahogy az énkép azonososítása a testhez párosul, pedig az csak eszköz és megszületik az érzet, hogy van testem.

Amikor az az érzet, hogy "én vagyok a test" bevésődik a tudatosságba, akkor további gondolatok, asszociációk jöhetnek vele ... van testem, ez vagyok én, egy nő vagyok, zsidó vagyok, angol vagyok, ez vagyok, az vagyok, mindezek a további dolgok jöhetnek, abból az alapgondolatból, hogy ez a test vagyok. És akkor én vagyok a cselekvő, én vagyok az, aki élem az életem, és ez mind bekerül a játékba és ezt nevezzük tudatlanságnak.. érted? ...

Tehát a "vagyok" önmagában egy nagyon titokzatos alapelv, mert úgy jelenik meg, mintha Isten mondaná "vagyok" és az ördög is azt mondja "vagyok". Érted? Úgy szoktam ezt nevezni, hogy kaméleon elv, változik a háttérnek megfelelően. Úgyhogy lehetek nagyon személyeskedő, amikor azt mondom "tudok nagyon személyeskedő lenni!", és ez folymatosan változik alakjában és méretében. Abból, hogy nagyon egyéni vagyok, ez vagyok én stb, stb. egyetlen pillanat múlva lehetek abban a pozícióban, hogy egyszerűen csak megfigyelek, ez a megfigyelő nem személy, hanem személytelen, csendes, egész, békés.

Van egy kép, amit Indiában láttam régebben. Két madár van rajta egy fán. Az egyik buzgón fészket épít, meg ilyesmit csinál, a másik meg csak ül, és nézi. Ez a fészket építő izgő-mozgó madár az a kép, ahogy magunkról gondolkodunk, ahogy az életünkről gondolkodunk - ki vagyok, mit kezdjek az életemmel, mi a célom?; a másik pedig, amelyik csak ül, az a tényleges érzet, hogy "vagyok". Egyszerűen csak megfigyel.

Úgyhogy a "vagyok", az intuitív értelmezése a "vagyok"-nak, amelyiknek nincs szülinapja, nincs formája, nincsenek jó napjai, vagy rossz napjai, nincs lélektani kortörténete, a puszta jelenlétében figyel meg. Az "én" érzet, melynek határozott összefüggései vannak, mely egy meghatározott személy, meghatározott személyiséggel, határozott célokkal, ambíciókkal, ragaszkodással, kapcsolatokkal, és mindennel, azzal foglalatoskodik, hogy elfoglalja a helyét. Ez utóbbi abból emelkedik ki, amelyik csak megfigyel .. valahogy .. valahogy egyek, de mégis van köztük különbség.

Úgyhogy a "vagyok" érzetének meg kellene engedni, hogy megmaradjon önmaga, próbáljátok meg! Ne hagyjátok, hogy a "vagyok" érzet kapcsolódjon, vagy érintkezzen más fogalmakkal, hogy aztán valahogy belesodródjon valami történetbe, vagy képbe. Hagyjátok meg a "vagyok" érzetet önmagának. Mindenféle gondolat fog jönni, hogy játszadozzanak, mondd nekik " gyertek, csak gyertek!" Néha, ez elején, amikor kirpóbálod ezt, döbbenetes kizökkenésekkel találkozol, jönnek hogy húúúú, mint a hullámok, de közben tudatában vagy, hogy ott vannak, nem kell velük harcolnod. Próbáld megtalálni a csendet, a "vagyok" csendjét és maradj benne. Ne aggódj amiatt mi jön-megy, csak a "vagyok" érzetben legyél. Ne minősíts, ne értelmezz! Maradj az intuitív "vagyok"-ban.

Fokozatosan az összes zaj el fog tűnni a messzeségbe. És a "vagyok" érzet, az intuíció végre egyedül fogja magát érezni, erőfeszítések nélkül. Nincs széle, nincs határa, nincs szándéka, nem ragaszkodik, nincsenek vágyai, és tiszta békeként, természetes örömként sugárzik; maga a tér, és intuitív érzet, hogy itt nincs kezdet és nincs vég. Szokj hozzá ehhez a kontempláláshoz! Így.

Valahányszor a figyelmed elkalandozik, kapcsolatba akar lépni más gondolatokkal, játszadozni akar, meg akar nyilvánulni minél több történetben, hozd vissza a "vagyok"-ba, tartsd a figyelmed ebben a "vagyok" állapotban. Szokj hozzá ehhez a öröm, derü folyamhoz, a nem-kiszakadáshoz, hiszen ott van veled. Nem olyan nehéz. Eleinte tűnhet zötyögésnek, de fokozatosan könyebb és könnyebb lesz és aztán nemsokára elegendő lesz a csak figyelmet áthelyezni és megint ott az űr. Hozzászoktok ehhez az érzethez, hogy ebben a testben űr, semmi van. Még ha ilyen nagy testetek van is, mint az enyém, ez is olyan mint az űr, a semmi. Olyan mintha az űr haladna keresztül az űrön. A létetek érzete olyan mint az űr.

hallgató: és a kérdés?

Mooji: a kérdés, hogy ki vagyok?

hallgató: igen, hogyan kapcsolom össze a kettőt? a koncentrációt és a kérdést? 

Mooji: kezdd azzal, amit épp most mondtam el. A természetes érzet, hogy "vagyok" az ott van magától. A parfüm ebből a "vagyok"-ból árad, ahogy mondtam, mely béke, öröm, ez a tapasztalás. Lehet, hogy abban az állapotban nem is jön elő a kérdés, hogy ki vagyok? Csak öröm van és űr (semmi). Aztán egyszercsak feléled az "én" érzet. Erős reakció, ítélkezések, félelmek .. ezek belépnek. Ha jönnek, ne harcolj azzal, hogy legyőzöd őket, vagy hogy ne zavarjanak. Engedd, hogy teljességükben megtörténjenek a testben. Ne keress semmilyen "gyógyszert" rájuk. Engedd, hogy megtörténjen. Tartsd a szemed nyitva. Érezd a jelenlétüket energetikailag a testedben. Milyen érzet a félelem? Milyen érzet a féltékenység? az elutasítástól való félelem? hadd jönnenek! Ez az "én" érzet a testben ha összerándulással jár, hagyd. Először csak figyeld meg, ahelyett hogy rögtön orvosolni szeretnéd.

Két dolgot tehetsz: ha rádtör, hagyd, hogy megtörténjen, és tegyél meg mindent, hogy csendes tudj maradni. Ne ítélkezz, ne vedd magadra, ne merülj bele, csak hagyd hogy megtörténjen. Lehet hogy kényszerítve vagy, hogy végig nézd, de arra nem kényszeríthetnek, hogy részt is vegyél benne. És akkor fokozatosan találni fogsz magadban egy űrt, amelyik csendes mindennek a mozgásnak, feszültségnek a közepén. Van bent egy csend érzet. És intuitívan érezni fogod, hogy 'itt vagyok". Ha ez az érzés megérkezik, addigra a forróság alábbhagy, a remegés meg nem fontos. Még ha jelen is van, valahogy az is a békévé válik. Ez a felfedezés fantasztikus!

És még valamit tehetsz. Amikor a felfordulás állapotában vagy, fokozatosan kérdezgesd: ki szenvedi mindezt el? ki a szenvedés alanya itt? Nem cinikus kérdés. És nem ítélkezés. Találd meg a szenvedőt! Mert valami történik "ó, ezt nem bírom tovább, ez túl sok" "úgy érzem ez elpusztít" " ez megsemmisítő" gyere rá ki mondja ezeket a dolgokat, csendesen ... ki mondja ezeket a szavakat? ki mondja ezeket a dolgokat? hiszen eddig ez nem volt kérdés. Elfogadtad, hogy ez te vagy, azonosítottad magad szilárdan vele. Így olyan, mintha ez lennél te. Tehát ekkor kell megnézned ki szenvedi el mindezt. Nézd meg fellelhető-e. Mert úgy tűnik, hogy ennek az elszenvedője valami megfogható. Rengeteg identitás van egy ilyen megtapasztalásban. Tele van identitásokkal. És ahol identitás van, ott "én" identitás is van a háttérben. Vizsgáld meg, hogy ez az "én" identitás megtalálható-e.

(első rész vége)

 2'19 folytatom...

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2012.05.08. 23:30 Vica Nagyon jó írás, köszi a fordítást willina   Válasz: csinálom a II. részét is