A következő bejegyzést tettem ma a spirálfórumon:

"A tudatosság lényege, hogy megtanulom vezetni az autót, ami én vagyok, hogy ne arra menjen, amerre magától akar menni, hanem végre ÉN legyek a sofőr benne, ne csak üljek a volán mögött.. ".  

Sokfélék vagyunk, végtelen féle autóként rohangálunk az úton. Sokunk élete arról szól, milyen az autó, hogyan lehetne szebb, modernebb, elfogadhatóbb, kényelmesebb, pedig életünk lényege nem az, hogy milyen autóban ülünk, hanem hogy MERRE halad az autónk - kanyargós, szerpentines, sivár, gödrös (zaklatott) stb.úton, vagy gyönyörű tájak mellett, viszonylag jó terepen, azaz mennyire vagyunk boldogok, kiegyensúlyozottak, békések, hogyan tudjuk kezelni a kihívásokat.

Van, aki attól boldog, milyen szép az autója, ezért is az a célja, hogy azt minél jobban karbantartsa, és arra nem figyel, milyen úton halad. Nem tűnik fel, hogy a csillogó kabriójában elzöldült fejjel ül, mert a sok kátyú felkavarta a gyomrát. Van aki egyre csak szórja szét az autó ablakából a "pénzt", mondván ő jó ember, adakozik, de nem figyel az útra, és neki megy a harmadik fának és összetöri az autót, és nem érti ez hogy történhetett meg vele, mikor ő milyen jó ember?

Van aki mereven a kormánynak feszül, lekötik a technikai lépések, szabályok, hogyan is KELL autót vezetni? És elfelejti mi a spontaneitás, a rugalmasság, az élet ízesítő szerei és megszürkülve nyilatkozik, hogy az élet íztelen, sivár. Olyan is van, aki meghívja az autójába az egész családját, pedig mindenkinek van saját autója és azt kellene megtanulniuk vezetni, de ő azt gondolja ez a "buli" és nem érti miért nem halad az autó, miért lapos minden kereke, pedig csak túl sok a súly benne, nem az autóhoz mért, és mindenki egy helyben topog.

Rengeteg példát sorolhatnék, de hadd térjek ki arra, aki vidáman integet az autójából, mert ÉLVEZI, hogy vezethet, mert élvezi, hogy ismeri mi kell az autójának ahhoz, hogy megfelelően működjön, mit csináljon ahhoz, hogy oda vigye, ahova ő szeretne menni, s ha az autó másfelé akarna gurulni, tudja hogyan használja a kormányt korrigálásra.

Az autók mi magunk vagyunk, a sofőr pedig a tudatosságunk.

Mindenki kap egy autót, amikor leszületik, olyat, amibe az van beleprogramozva, amire NEKI van/lesz szüksége. Felesleges egymás autójával vágyak szintjén foglalkoznunk. Az autónk telis tele van gombokkal (gondolatok, érzelmek, képességek) és élettartamunk lehetőség arra, hogy kiismerjük EZT az autót. Ez a tudatosulásunk folyamata: megtanulni melyik gomb (impulzus) mit mozdít meg bennünk, és nem hagyni azokat a gombokat nyomkodni, amik esetenként nem relevánsak. A valódi autóban sem várhatjuk el, hogy a szék háttámláját megmozdító gombbal beinduljon az ablaktörlés. Akarhatjuk mi a szék háttámláját megmozdító gombot nyomkodni, és csalódhatunk, hogy a szakadó esőben nem működik az ablaktörlőnk. De működik! Minden működik! Csak mi nem tudjuk, melyik gomb mire való.

Erről jut eszembe egy vicces eset. Az Ulurunál autót béreltünk. Az ausztrál autók kicsit több mindennel fel vannak szerelve, mint amihez egy nálunk átlag életet élő ember szokva van. Gomb itt, gomb ott, minden automata. Ráadásul a tény, hogy másik oldalon kell vezetni, leköti az ember figyelmét és a túlzott koncentrálás nem igazán segíti az intuíció működését.

Az Ayers Rock Nemzeti Park bejáratánál megálltunk jegyet venni. Kiszálltam, közben a társam levegőzni akart és letekerte az ablakot (automata, nem tekerős, de nem tudom ahhoz milyen ige kell , hiszen az autóban nem kinyitjuk az abalakot) és gondolom azt tudatosította magában, hogy melyik sávban, merre kanyarodva, hogyan tovább, az az időben előrébb rohant és fel sem tűnt neki közben milyen gombokat nyomogatott reflexszerűen. Mikor visszajöttem és beültem, sikerrel elkevertünk a megfelelő sávba (azért kellett ám egy nap megszokni a fordított közlekedést!) és mivel erős, hideg szél fújt, gondoltam ideje feltekerni az ablakot, csakhogy felőlem nem működött a gomb. Felőle sem. Nyomkodtuk a gombokat, semmi. Fáradtak voltunk, nagyon hosszú út állt mögöttünk, türelem egy deka sem volt. Nyitott ablakkal el sem hagyhattuk az autót, jött a harag, hogy milyen autót adtak nekünk, aminek nem működik az ablaka. Betekertük a fejünket, fülünket akkora volt a huzat az autóban, és irány vissza az autókölcsönzőhöz, mivel telefonon keresztül nem tudtak segíteni, meg akarták nézni az autót.

Ott derült ki, hogy egyszerűen lezártuk az abalakot egy gombbal. Ennyi. Egy csomó időt elpazaroltunk pusztán tudatosság hiányával, de mégsem volt hiába az akciónk, ugyanis más is kiderült, mégpedig hogy az autót nem megfelelően használtuk, úgyhogy gyorsan, röviden megtanították nekünk, hogyan ne tegyük tönkre az autót. Mintha védelem alatt lettünk volna - kis gond megment a nagyobb bajtól. Erről szólna az életünk is!

Az autónk jelez mindig (lsd betegségek, lelkiállapotok) csak mi nem tudjuk értelmezni a jelzéseit és hagyjuk teljesen lerobbanni A tudatos létforma felvételével el kezdünk megismerkedni az autó jelzéseivel, funkcióival, megtanulunk VEZETNI. Megtanuljuk vezetni a saját életünket. Direkt nem azt írtam irányítani, mert az szerintem mást jelent. Az irányítás a Teremtőé, nekünk csak lépést kellene tudni tartani vele, de döcögő autóval, vagy hátrahaladó autóval nehéz. Ergó nem az élet nehéz, pusztán mi nem megyünk arra, amerre lehetne, ha épp nehéznek érezzük.

Ha a Teremtő elküld minket egy irányba, oda tájat is tesz, bevárásló központot is, benzinkutat is, autó szervízt is - mindent, amire szükségünk lesz. Ha ezek közül egyikkel sem találkozunk, az azért van, mert szabad akaratunkkal élve, másfelé fordultunk. Megtehetjük, csak miénk a felelősség... ami nem más, mint a hiányok megélésének szabadsága.