A Bhagavad-Gítá. A 700 szanszkrit versbol álló filozófikus költemény, az emberek által ismert legfontosabb irodalmi és filozófiai muvek egyike. A történelem egyik vallási vagy filozófiai szövegét sem magyarázták annyian, mint a Gítát. Az ezeréves bölcselet ezen klasszikusa a világ legrégibb lelki tudásának legfontosabb irodalmi alapját képviseli: az indiai védikus civilizációét. A Gíta nem csupán a hinduk generációinak vallási életét rajzolja meg, hanem a védikus kultúra vallási koncepciói mélyreható befolyásának jóvoltából, India társadalmi, erkölcsi, kulturális és politikai életét is formálja. A Gíta egyetemességérol tanúskodva, a vallási és filozófiai tekintetben széles skálát képviselo hindu vallások és iskolák szinte mindegyike a lelki igazság summum bonum-jának tekinti a Bhagavad-Gítát. Ennélfogva a Gíta, minden más történelmi forrásnál jobban segíti elo India védikus antik és kortárs kultúrája pszichológiai és metafizikai alapjainak megértését. A Bhagavad-Gítá hatása nem csupán Indiára korlátozódik. A Gíta mély hatást gyakorolt több nyugati filozófus-, teológus-, oktató-, tudós- és szerzo-generáció gondolkodására. Henri David Thoreau feltárja elottünk naplójában: "Minden reggel a Bhagavad-Gítá káprázatos kozmogónikus filozófiájában fürdetem intelligenciámat… ezzel a muvel összehasonlítva, modern világunk és irodalmunk hitványnak és jelentéktelennek tunik." Régóta úgy tekintenek a Gítára, mint a Védikus Írások esszenciájára, az egységet alkotó régi kézírásos szövegek jelentik a védikus lelkiség és filozófia alapját. A Gitopanisád néven is ismert Bhagavad-Gítá alkotja a 108 Upanisád esszenciáját. Noha széles körben olvassák és önmagában is kiadják, eredetileg a Mahabharata történelmi eposz egyik epizódját alkotja, a Bhishma Parva 25-42 fejezeteit. A hagyomány a nagy bölccsel Védavyasával vagy Srila Vyasadévával azonosítja a szerzot. Valójában o "író-avatár" volt, aki a védikus orthodox történetírás szerint a Kali-yuga hajnalán, a lelki sötétség korában, melyben jelenleg élünk, írásba fektette az örök védikus bölcsességet. Miután a négy fo Védát, az Upanisádokat és a Védanta-sutrát megszerkesztette, a Puránákat és a Mahabháratát kezdte el írni az átlagemberek számára, akik nem tudták kielégíto módon befogadni a korábbi muvek magasszintu filozófiai tanításait. Így, látszólag történelmi elbeszélésekkel bemutatva a Védák filozófiai tanulságait, a közönséges ember könnyebben megértheti a védikus igazságokat. Így lett a védikus bölcselet esszenciája, a Bhagavad-Gítá, a Mahabhárata cselszövéssel teli elbeszélésébe illesztve, mely az antik India politikájának fontos korszakát öleli át. A Bhagavad-Gítá az Úr Krisna és Arjuna harcos közti párbeszédébol áll, mely a csatamezon zajlott le. Ez a párbeszéd a Kauravákat és Pándavákat szembeállító testvérháború, a kuruksetrai csata elso ütközete elott zajlik le és meghatározza India politikai sorsát. A háború történelmet érinto részletei a "Bhagavad-Gítá prológusa" címu rövid tanulmányban vannak leírva, mely az elso fejezet elott található. Arjuna, megfeledkezve a ksatrijáknak (harcos) eloírt kötelességérol, mely a harcot jelenti egy igaz ügyért folyó vallási háborúban, önzo okból elhatározza, hogy lemond a harcról. Krisna, miután elvállalta, hogy Arjuna szekérhajtója lesz látja, hogy barátja és bhaktája illúzióba és tanácstalanságba merül, ezért arra vállalkozik, hogy felvilágosítja ot azonnali társadalmi feladatáról, amit harcosként (varna-dharma) kell teljesítenie, de foként az Istenhez fuzodo örök spirituális egység örök természetérol és feladatáról (sanatana-dharma). Így Krisna tanításainak az egyetemessége és helytállósága túlmutat Arjuna harcmezon való dilemmájának közvetlen történelmi helyzetén. Krisna minden lélek érdekében beszél, akik elveszítették örök természetükre, a lét végso céljára és a Hozzá fuzodo örök kapcsolatra való emlékezést. Aprakrita dasa Fordította: Renata Kalman   A Bhagavad Gita olvasásához